Hatalmas érdeklődés kísérte a D-ÉG és a Dunaújvárosi Víz-, Csatorna- Hőszolgáltató Kft. akcióját. Több, mint 1700 lakástulajdonos jelentkezett a kedvezményes akcióra.
Az akció szerint negyven százalékkal olcsóbban juthattak hozzá a korszerű D-ÉG radiátorokhoz, amelyeknek a felszerelését a DVCSH térítésmentesen vállalta. Jelentős megtakarítást ígérő akció méltán volt népszerű. A jelentkezési határidő már tavasszal lejárt, újabb igény felvételére nincs lehetőség, most már javában tart a szerelési időszak.
Nem a méret a lényeg
Maga a csere folyamata két lépésből áll. Elsődlegesen a felmérésből. A DVCSH szakemberei egyeztetve a lakástulajdonosokkal megtervezik, hogy az igényeknek a legoptimálisabban megfelelő teljesítményű fűtőtest kerülhessen beépítésre. Itt nyomatékosítjuk, hogy a teljesítmény és nem a méret szót használjuk. Egy radiátornál nem a méret, hanem a teljesítmény a legfontosabb.
Az új típusú radiátorok már lényegesen kisebb mérettel is képesek a régiekkel azonos teljesítményt elérni. Így, amikor az ajánlatokat kiküldik, ne tévesszen meg senkit, hogy centire kisebb fűtőtesteket javasolnak a Dunaújvárosi Víz-, Csatorna- Hőszolgáltató Kft. munkatársai. De a javaslatnál figyelembe veszik a ház, a lakás megváltozott energetikai feltételeit. Ez nem jelent sem többet, sem kevesebbet, mint azt, hogyha szigetelt az épület, kicserélték a nyílászárókat, akkor kisebb teljesítményű fűtőtest is elegendő, míg esetenként egy szélső lakásban nagyobb hőleadási képességűre lenne szükség. A javaslat egyben árajánlat is, ennek ismeretében dönthet a fogyasztó, hogy kéri-e a cserét, s ekkor kell a megrendelést véglegesíteni.
Időben értesítenek
A szerelés előtt legalább két héttel értesítik telefon a fogyasztót a DVCSH munkatársai, hogy pontosan mikor esedékes a szerelés, s ezt követően célszerű megvásárolniuk a fűtőtesteket a D-ÉG-nél. Fizetniük is akkor kell és a csak a radiátorokért és csak a D-ÉG-nek.
S. Hegedüs Ambrus távhő-szolgáltatási üzemigazgató szerint a társaság tervszerűen halad a cserékkel:
– Jelenleg még a KERETES-házakban folyik a szerelés. Megközelítőleg a jelentkezők felénél hamarosan új radiátor lesz. Igyekszünk összehangoltan végezni a munkát, ezért első sorban az utcák nevének ÁBC rendjében haladunk. Természetesen ez a sorrend változhat, ha az akciós radiátor-csere egybe esik a tervszerűen végzett fűtéskorszerűsítési úgynevezett KERET- programos szerelésekkel. Az idén, több, mint 200 lakásban végezzük el a fűtéskorszerűsítés érdekében az átalakításokat. Ezek közül sokan igényelték a radiátorcserét is. A KERETES lakások után a kétcsöves lakásokban történik meg a radiátorcsere. Végül, de nem utolsó sorban az egycsöves fűtésű lakásokban végezzük el a szerelést.
A távhő-szolgáltatási üzemigazgató elmondja, hogy ez utóbbi típusú lakásokban lakók türelmét kérik, hiszen ugyan egész ősszel folytatják a munkát, de a téli időszakban le kell állniuk, hiszen a szerelés idejére szüneteltetni kellene az épületekben a távhő-szolgáltatást.
– Mikorra végeznek akkor az akciós szerelésekkel?
– Sokban függ az időjárástól, de az már egyértelműnek látszik, hogy lesznek olyan lakások, ahol csak a fűtésszezon végén tudjuk csak elvégezni a munkálatokat. Fogyasztóink megértését és türelmét kérjük.
Előszerelten praktikusabb
Megtudom, hogy az egycsöves lakásokban a radiátor-csere alkalmával a fűtési rendszert is korszerűsítik, elvégezik a szükséges átalakításokat is, így a jelentkezőnek célszerűbb kérni azt is – amennyiben még nem KERET-programos a házuk – hogy szereljék fel a lakásukban a termosztatikus szelepeket is. Ennek több előnye van. Egyrészt a fogyasztó a hőmérsékletet tudja szabályozni helyiségenként, másrészt pedig, hogyha majd a közösség úgy dönt, hogy csatlakozik a KERET-programhoz, a jelentkező lakásában nem kell elvégeztetni az ehhez szükséges átalakításokat, és csupán csak a költségosztók felszerelése lesz hátra. Érdemes tehát a csere mellett erre is jelentkezni, ennek az úgynevezett előszerelt KERET-programnak a díja 1774 forint radiátoronként.
D-ÉG továbbra is akciós áron
– A D-ÉG Áruház természetesen az akció indításakor hirdetett kedvezményt folyamatosan biztosítja mindazoknak , akik az akcióra jelentkeztek – jelenti ki Szabó Tamás, áruházvezető. Fontosnak tartom ezt hangsúlyozni, hiszen hamarosan áremelkedésünk lesz, de az akció résztvevőit nem érinti. Számukra az előre meghirdetett árakon értékesítjük továbbra a radiátorokat.
– Milyen minőségűek az akciós radiátorok?
– Első osztályúak, bevizsgáltan a legjobb minőségűek. Nincs elfekvő készletünk, frissen gyártott radiátorokat értékesítünk áruházainkban. Mindemellett tíz év teljes körű garanciát vállalunk. Így megnyugtatunk mindenkit, hogy korszerű, jó minőségű terméket kapnak, akciós áron.