Tisztelt Fogyasztók!
A Dunaújvárosi Víz-, Csatorna- Hőszolgáltató Kft. engedélyének ügyében a Székesfehérvári Törvényszék 2024. május 8. napján meghozott 103.K.702.452/2023/9. számú ítéletével immár harmadszorra mondja ki, hogy a távhőszolgáltatói működési engedély elvonása megalapozatlan és jogellenes volt. Ez azt jelenti, hogy a DVCSH Kft. engedély elvonása semmis/érvénytelen, tehát mindig is engedélyes volt és most is az.
Jelenti továbbá azt is, hogy a DVG Zrt. kijelölésre semmis és azt is, hogy a tényleges ellehetetlenítés időpontjáig a fogyasztók által befizetett szolgáltatási díj jogosultja a DVCSH Kft. A jogellenes ellehetetlenítés jogkövetkezménye a kártérítési kötelezettsége, mind a MEKH-nek, mind az erőszakkal fellépő DVG Zrt-nek.
Dunaújváros távhőfogyasztóiban felmerülhet az a jogos kérdés, hogy melyik cég is jogosult a szolgáltatás ellenértékére, sőt, mi lesz a DVG Zrt-nek befizetett díjakkal. Ismételten bizonytalanság és bosszankodás lesz az eredménye a városvezetés 2021. évben meghozott döntésének következménye.
A mellékletben is látható ítéletnek lényegét tekintve az alábbiakat idézzük:
[39] A helytállóan kifogásolta a felperes, hogy az alperes a megismételt eljárásban a vizsgálatot a 2021. július 1. napi dátumhoz kötötte, tekintettel arra, hogy a jogerős ítéletnek nincs olyan
olvasata, mely szerint – ahogyan ezt az alperes értelmezte – a felmondás hatályosulásának dátumához kötve lenne. Az elsőfokú ítélet a kúriai joggyakorlat alapján éppen azt írta elő, hogy az alperesnek az objektív tények és a felperes ténylegesen kifejtett tevékenysége vagy annak hiánya alapján kell megállapítania a Tszt. 20. § (1) bekezdés a) pontja szerinti körülmény fennállását. Ezen vizsgálatnak ki kell terjednie a távhőszolgáltatás objektív feltételei megszűnése tényleges dátumának megállapítására is. E tekintetben a jogi- és tényhelyzet elválhat egymástól, hiszen – amint ezt mind a jogerős ítélet, mind a fent hivatkozott kúriai ítélet is egyértelműen megállapította – a szerződés felmondásának jogszerűsége vagy jogellenessége a Tszt. 20. § (1) bekezdésben foglalt feltételek szempontjából irreleváns, nem értékelhető semmilyen módon. Ebből következően a felmondás mint jogi aktus nem releváns körülmény, hanem egy olyan joghelyzet, amely önmagában nem alapozza meg az engedély visszavonását. A felmondásnak lehetnek olyan
következményei, amelyek az objektív körülményekben, tényhelyzetben változást váltanak ki, azonban az alperesi vizsgálat ezekre már nem terjedt ki.
[40] A fentiek alapján a bíróság megállapította, hogy az alperes az első- és másodfokú ítélettel ellentétesen járt el és azokkal ellentétes határozatot hozott, tekintettel erre az Ákr. 123. § (1) bekezdés f) pontja alapján semmisségi ok áll fenn. A felperes semmisségi okra vonatkozó kereseti kérelme eredményes volt, tekintettel erre a bíróság – az új eljárásra kötelezésére is figyelemmel – a keresetben megjelölt egyéb eljárásjogi kifogásokat és anyagi jogi jogszabálysértéseket a jelen perben érdemben nem vizsgálhatta.
[41] A fentiekre figyelemmel a bíróság az alperes határozatát a Kp. 89. § (1) bekezdés b) pontja és
92. § (1) bekezdés a), b) és d) pontjai alapján megsemmisítette és az alperest új eljárásra
kötelezte.
Kapcsolódó dokumentumok:
