Megközelítőleg az infláció mértékű áremelkedést terjesztett elő városunk önkormányzatának, amely az árhatósága a Dunaújvárosi Víz-, Csatorna- Hőszolgáltató Kft.
A víztermelés, -szolgáltatás és csatornaszolgáltatás díja több tényezőből áll. Ezek egyik része nem függ a szolgáltatótól, a másikat nevezhetjük adottságoknak, s végül azok, amelyekre hatással van, lehet.
Az adottságok között találjuk például a rendelkezésre álló vízbázisok minőségét, amely meghatározza a tisztítási technológiát. Itt lényeges szempont a vízbázisok távolsága is, hiszen ez jelentősen befolyásolja a vízkezelés, -elosztás energia- és anyagigényét. Ebben viszonylag kedvező helyzetben vannak a Duna-menti települések, hiszen néhány százméteres szintkülönbséget kell csupán a víztermelésnek legyőznie, szemben mondjuk például egy miskolci vízszolgáltatóval. Viszont a szivattyúk ez esetben is árammal működnek, már pedig ha a villamos áram díja emelkedik, már pedig most emelkedett, akkor ez a költség is emelkedik.
A helyi adottságok közül domináns tényezők: a domborzat, az adott település lakosainak száma, a szezonalítás, vagyis ha adott éven belül eltérő mennyiségi igényeket kell kielégíteni. Az eddig felsoroltakhoz hasonlóan a közigazgatási és jogi adottságok: jogszabályok, közterhek, adók is valamennyi szolgáltatóra egységesen vonatkoznak.
Persze, érdemes az almát az almával összehasonlítani, megnéztük, hogy a városunk mellett szolgáltató Dunamenti Regionális Vízmű Zrt, amely többek között a Velencei tó környékén illetve Rácalmáson, Kulcson, Adonyban is szolgáltat, hasonló geofizikai adottságok mellett, milyen díjakat alkalmaz.
A DRV Zrt 200 Ft-os alapdíj/ hónap mellett 380 Ft/m3 vízdíjat, és 340 Ft/hó csatorna alapdíjat és 543 Ft/m3 csatornadíjban határozta meg a árait . Míg a DVCSH eleddig 181 Ft/m3 vízdíjat, 234,20 Ft/m3 csatornadíjat számlázott ki, tehát még az előterjesztett emelés után is jelentősen kedvezőbb marad a víz- és csatornaszolgáltatás városunkban, mint a hasonló földrajzi adottságú településeken. Kicsit délebbre, Pakson a Paksvíz ZRt 206 Ft/m3 vízdíjat és 250 Ft/m3 csatornadíjat számláz a lakosoknak.
A díjat befolyásoló tényezőknek van még egy csoportja, amely azonban már csak az adott szolgáltatóra jellemző. Ezt a csoportot a szolgáltatás minőségének nevezhetjük. Ide tartozik például a karbantartások rendszeressége, a hibaelhárítások gyorsasága, a hatékonyan működő ügyfélszolgálat, a szolgáltatás biztonsága, a szakemberek képzettsége, felkészültsége. S bár ezek a tényezők befolyásolják a legkisebb mértékben a díjak nagyságát, mégis ezek a legfontosabbak a fogyasztói elégedettség szempontjából. S úgy véljük, hogy az elöregedett vezetékrendszer mellett az ivóvíz-szolgáltatás minősége és a szolgáltatás biztonságára sem lehet panasz városunk szolgáltatójára.
Mindezen költségek egy árképlet elemei. Az árképlet összetevői közül több tényező ára emelkedett az idén, ezt a társaság a legkörültekintőbb gazdálkodással sem képes kompenzálni. A teljes díjra vonatkozó átlagos 4,99 százalékos díjemelés így a hivatalosan elfogadott infláció mértékéhez közelít.
Jó hír azonban, hogy még ezzel a díjnövekmény mértékével együtt is a hazai vízdíjak egyik legolcsóbbja városunké.
A lakossági víz- és csatornadíjak tekintetében tavalyi felmérés szerint a 23 város közül alig egy hajszállal előz meg bennünket Kaposvár és Nyíregyháza. Meg kell jegyezni, hogy a fenti összeállítás egyben kezeli a lakossági vízdíjat a szennyvízszállítással és a tisztítással is. Nálunk a vízszolgáltatást és a szennyvízelvezetést a Dunaújvárosi Víz-, Csatorna- Hőszolgáltató Kft, míg a szennyvíztisztítást egy másik társaság a Dunaújvárosi Szennyvíztisztító Kft. végzi. Így logikus, hogy az árképzések alapelvei is különbözőek, még akkor is, ha a hatósági jogokat az önkormányzat gyakorolja.
A Dunaújvárosi Víz-, Csatorna- Hőszolgáltató Kft. üzemelteti a Fabó Éva Sportuszodát. Ennek a létesítménynek is a díjemelését is a közgyűlés elé terjeszti a szolgáltató. Az új díjtervezet két variációban kerül a képviselők elé, az egyik szerint egy átlagos 5 százalékos, a másik egy átlagos 7,5 százalékos díjemelést tartalmaz a dunaújvárosi lakosoknak. A szolgáltató ugyanis a bevezetendő Pentele-kártyát is figyelembe vette a szolgáltatások díjának meghatározásánál.
A Fabó Éva Sportuszoda az ország egyik legolcsóbb uszodája, az új díjszabás egységesíti a különböző szolgáltatások díjait, mennyiségi kedvezményeket vezetnek be a bérletes szolgáltatásoknál. Sőt a tervezet szerint többek között a szauna szolgáltatás díja például csökkenne. A létesítmény 2011-re előterjesztette felújítási tervét is az önkormányzatnak, az üzemelés biztonságához, mintegy 80 millió forint lenne szükség. Felújításra szorul a vegyszeradagoló berendezés, az értékfogó- hajszűrő,a belső rajtkövek burkolata, az irammérő,a szivattyú-rendszer a gépházban, a belső medence lelátóit is rendbe kellene tenni.
Természetesen, hogy mire, mennyit tud adni az önkormányzat azt a költségvetés helyzete is meghatározza. Egy biztos, hogy a Fabó Éva Sportuszoda évek óta tartani tudja a látogatószámát, amely megközelítőleg 200.000 fő/ év, s nem veszélyeztette a népszerűségét, hogy idő közben alternatívát nyújt a fürdőzni vágyóknak az élményfürdő és a szabadstrand is. Változatlan népszerűségének valószínűleg az a titka, hogy az uszoda egyedül alkalmas arra, hogy akár a versenysportnak, akár a tömeg- vagy a szabadidő sportnak helyet adjon.