Ma már évről évre egyre többen ismerik meg a lakásfűtő-készülék, azaz közismertebb nevén mini hőközpont nevét. No, nem csak a nevét, hanem magát a berendezést is, s az általa nyújtott előnyöket.
Ma már évről évre egyre többen ismerik meg a lakásfűtő-készülék, azaz közismertebb nevén mini hőközpont nevét. No, nem csak a nevét, hanem magát a berendezést is, s az általa nyújtott előnyöket.
Nyalka László, műszaki igazgató, Dunaújvárosi Víz-, Csatorna- Hőszolgáltató Kft: – A KERET-program a Komfortnövelő Energiaracionalizálási Program a Távhőszolgáltatásban több elemből áll.
Szeszélyes, mint az április tartja a szólás, ugyan 15-től hivatalosan véget érne a fűtés szezon, de a legfrissebb előrejelzések szerint az időjárás ezt nem veszi tudomásul.
Mint az már ismert a kormány döntése értelmében 2011. április 30-ig, azaz a fűtési szezon végéig a jelenlegi támogatási mértékekkel és feltételekkel maradt a szociális alapú gáz- és távhő-támogatást.
– Kaphatnak-e kedvezményt a távfűtés díjából azok, akik az északi fekvésű, szélső lakásban vagy a földszinten elhelyezkedő lakásokban laknak?
Ha távfűtéses lakásában csörög a radiátor, ha nem úgy fűt, ahogy szeretnék, ha meghibásodott a termosztatikus szelep, akkor mindenki tisztában azzal, hogy a DVCSH. számát tárcsázza.
– Miért fizeti a távhő-számlájában az épület fajlagos hőfogyasztásának 200 százalékát az, aki nem csatlakozik a lakótársaival együtt KERET-programhoz?
Távhő-csőtörés helyreállítása miatt folytak munkálatok az elmúlt hetekben az Ady Endre utca 1-3. közötti szakaszán. A munkálatok befejezése 2011. március 10.
A hónap végére mindenképpen megszűnik a forgalomelterelés a Dózsa buszmegálló és az Aranyvölgyi út Városháza közötti részén.
Akad bonyodalom a mellékvíz-mérők elszámolása körül. A törvény szerint a közösségnél a víz elszámolás alapja a bekötési főmérőn mért érték, ám…