Friss! A DVCSH Kft-nek továbbra is van távhőszolgáltató engedélye

Tovább a részletekre »

Bíróság döntött: a szennyvíztisztítási díjat fizetni kell

2007.05.03.

Megközelítőleg harminc úgynevezett próbapert indított a Dunaújvárosi Víz-, Csatorna és Hőszolgáltató Kft azon ügyfeleivel szemben, akik nem fizették a szennyvíztisztítási díjat.


A perek egy része már másodfokon, jogerősen is a szolgáltató számára kedvező döntéssel ért véget. Azaz a bíróság minden esetben megállapította, hogy a fogyasztóknak a szennyvíztisztítás díját és a vízterhelési díjat meg kell fizetni  a DVCSH-nak, mint szennyvízelvezető társaságnak.

Mint ismeretes annak idején civil szervezeti felhívásra tagadták meg néhányan a szennyvíztisztítási díj fizetését. A  pert vesztetteknek nem csupán az elmaradt  díjat, hanem annak kamatait, és az illetékből valamint az ügyvédi munkadíjból álló perköltséget is viselniük kell. Ez nagyon sok esetben többszöröse, mint a tőketartozásuk.

A perek során egyetlen esetben állapította meg a bíróság, hogy a Dunaújvárosi Víz-, Csatorna és Hőszolgáltató Kft, nem jogosult a szennyvíztisztítási díj mellett a 2004-es vízterhelési díj beszedésére és Hum János fogyasztó tartozását 392 forinttal – ennyi volt az éves vízterhelés költsége – csökkentette.

A DVCSH Kft a megyei bíróság ezen jogi álláspontjával nem ért egyet, s vitatja ezt az egy  döntését, hiszen a vízterhelési díj megfizetését a Környezetterhelési díjról szóló törvény, és annak végrehajtásáról kiadott rendelet szabályozza 2004. január elsejétől. E szerint a fogyasztóktól beszedett vízterhelési díjat az államkasszába kell befizetnie kibocsátóknak. Dunaújváros esetében a DVCSH Kft.  a beszedett vízterhelési díjat a Dunaújvárosi Szennyvíztisztító Kft-nek, mint kibocsátónak a törvény szerint megfizette és megfizeti. Az államkasszába évente átlagosan megközelítőleg bruttó hétmillió forint kerül városunkból ilyen módon befizetésre. Lakásonként ez évente 200-400 forint közötti költséget jelent.
A szennyvíztisztítás nem fizetésével kapcsolatos perek természetesen folytatódnak a most már a jogerős ítéletek által megerősítve. A DVCSH Kft. azonban sajnálatát fejezi ki, hogy sokaknak jelentős anyagi kárt okoztak azon szervezetek, amelyek felelőtlenül hajszolták be a fogyasztókat a vesztett pereskedésbe, amelynek költségeit most a magánszemélyeknek maguknak  kell viselniük.