Új év, új díjak. Természetesen emelkedő szolgáltatási díjak. Az ivóvíz idei díjánál négy százalék alatti díjemelést indítványozott a szolgáltató.
Hogy sok-e avagy kevés azt megvizsgálhatjuk abból a szempontból, hogy más városokban mekkora mértékű a díjemelés, s mennyi az , amit fizetni kell az ivóvíz köbméteréért.
Általában az infláció kétszerese
A várható infláció nagyjából kétszeresével drágul a vízdíj és a csatornadíj az öt állami tulajdonú regionális vízműnél. Ilyen a Dunántúli Regionális Vízmű, amely többek között Rácalmáson is szolgáltat.Az ivóvíz alapdíja és köbméterenként fizetendő tarifája átlagosan 9 százalékkal emelkedik, a csatornázásnál az átlagos árnövekedés 8,3 százalékos.
A nem állami tulajdonú vízműveknek országszerte 6-7 százalékos vízdíjemelést javasolt az idei évre a Magyar Víziközmű Szövetség, bár sok helyen ennél nagyobb drágulásról döntöttek a képviselők. A legtöbb településen a 4 százalék körülire várt pénzromlást meghaladó mértékben emelik díjaikat a vízközművek, illetve a tulajdonos önkormányzatok.
A folyamatban lévő beruházásokkal, illetve az évek óta 10 százaléknál nagyobb mértékben dráguló villamos energia árakkal indokolják a szolgáltatók az inflációt meghaladó tarifaemelést.
Több városban is 10 százalékhoz közelítő értékű lett vagy lesz a díjemelkedés. Budapest 8,4 százalékkal drágítana, amivel januártól egy köbméter 180,50 forintba kerülne, amihez még hozzáadódik a 20 százalék áfa. Győr-Moson-Sopron megye ellátója, a Pannon-Víz Zrt. a múlt héten fogadott el 5,3 százalékos áremelést a vízszolgáltatás esetében, ezzel egy köbméter ára 207,6 forintra emelkedik .
város |
Ft/m3 ( áfával) |
alapdíjFt/hó |
|||||||
Pécs |
406 |
0 |
|||||||
Pannonvíz (Győr) |
207 |
0 |
|||||||
DRV ( Rácalmás, Velencei- tó környéke, Balaton) |
440 |
228 |
|||||||
Budapest |
216,6 |
0 |
|||||||
Debrecen |
262,8 |
0 |
|||||||
Szeged |
171,12 |
444.72 |
|||||||
Székesfehérvár |
342 |
0 |
|||||||
Szombathely |
248 |
240-18500 a vízmérő átmérőjétől függ |
|||||||
Veszprém |
282.40 |
||||||||
Dunaújváros 2008 |
194 |
0 |
|||||||
Dunaújváros 2009 |
203,16 |
0 |
|
||||||
Miért emelnek?
A közüzemi díjak emelkedését általában az idei évre becsült ellátáshoz tartozó, járulékos költségek várható növekedése alapján határozzák meg. Ezt Szombathelyen például a víznél hétszázalékos bérnövekedés, tíz-tíz százalékos földgáz- és villamosenergia-árnövekedés, valamint az államnak fizetett vízkészlet-hozzájárulási alap drágulásával kalkulálták ki.
Veszprémben a víz drágulásába beleszámolták a csőhálózat amortizációját és a szennyvíztisztító állomás járulékos amortizációját is, mivel a vízdíjat és a csatornadíjat közösen kezelik.
Mi lehet a díjkülönbség oka?
A szolgáltatók a díjak különbözőségét műszaki és helyi sajátosságokkal magyarázzák. Többek között a műszaki adottságokkal, amely között találjuk például a rendelkezésre álló vízbázisok minőségét, amely meghatározza a tisztítási technológiát, lényeges szempont a vízbázisok távolsága is, hiszen ez jelentősen befolyásolja a vízkezelés, -elosztás energia- és anyagigényét. A helyi adottságok közül domináns tényezők: a domborzat, az adott település lakosainak száma, a szezonalítás, vagyis ha adott éven belül eltérő mennyiségi igényeket kell kielégíteni..
A díjat befolyásoló tényezőknek van még egy csoportja, amely azonban már csak az adott szolgáltatóra jellemző. Ezt a csoportot a szolgáltatás minőségének nevezhetjük. Ide tartozik például a karbantartások rendszeressége, a hibaelhárítások gyorsasága, a hatékonyan működő ügyfélszolgálat, a szolgáltatás biztonsága, a szakemberek képzettsége, felkészültsége. S bár ezek a tényezők befolyásolják a legkisebb mértékben a díjak nagyságát, mégis ezek a legfontosabbak a fogyasztói elégedettség szempontjából.
Felvetődik az is, hogy mire fordítják a vízdíjat?
A víz kitermeléséhez, kezeléséhez, házhozszállításához, ártalmatlanításához vízműveket, csőhálózatokat, tisztítótelepeket kell üzemeltetnünk. A gépek, berendezések működéséhez számítógépes üzemirányító rendszerek és szakemberek kellenek. A rendszerek folyamatos működéséhez jelentős mennyiségű energia (elektromos áram, gáz, olaj, stb..) szükséges .
Az építményeket karban kell tartani, és meghatározott időnként fel kell újítani, mely szakembereket, korszerű gépeket és anyagokat igényel. Folyamatosan ellenőrizni kell a víz minőségét, hogy megfeleljen a szigorú előírásoknak.
A működtetés során keletkező hibákat (pl. csőtörés) a lehető leggyorsabban ki kell javítani, amihez 24 órás diszpécser és hibaelhárító szolgálatot kell fenntartani.
Pontosan kell mérni az elfogyasztott víz mennyiségét. A bekötési vízmérőket hitelesíteni kell. A mérés alapján számlát kell küldeni a fogyasztónak.
A víz díja nem a legjelentősebb az össze közüzemi költségeink közül. Mégis mivel létünkhöz nélkülözhetetlen, nem elhanyagolható sem a minősége, sem a díja. Végre vitathatatlanul kedvező helyzetben van városunk legalábbis ezen szolgáltatásnál.